Múlt hetem csúcspontjait a művészeti élmények adták. Persze a kulturális hét sem telt el boros élmények nélkül.
Ez volt a heti órarendem.
Hétfő: újbor kóstoló a Veritas Borbárban
Nem vagyok nagy híve, kedvelője az újbornak. A borászok a bemutatását általában úgy kezdik: Ez még csak „hordó” vagy „tartály” minta. Nincs még teljesen kész. Csak kb. pár hónap múlva fogjuk palackozni. Jövőre tervezzük forgalomba hozni. …
Az egyik standon a kóstoltató úriember megsúgta a tutit vagy talán az igazat – Újbor nincsen!? Ha még nincs kész, még halad az úton, akkor az még nem bor, még ha újbor címkét is kap. Ha kész a nedű, akkor nevezhetjük BOR-nak, de természetesen erre is ráakaszthatjuk az újbor címkét. Részleteket és élményeimet erről a boros eseményről itt olvashatjátok. Azért néhány kép ide is jut.

Kedd: Bosch+Bosch Csoport kiállítás a Dukay-Sagmeister Pincészet borkóstolójával a Ludwig Múzeumban
A Ludwig Múzeum eseményeit azért szeretem, mert találkozhatok magukkal a művészekkel, akiknek az alkotásait kiállítják. Így volt az aktuális az Art & Wine Lover’s Club heti rendezvényén is. A Bosch+Bosch Csoport több művész kollektívája volt, mely 1969-1976 között alkotott az egykori Jugoszláviában. A hajdani csoport tagjai Csernik Attila, Kerekes László, Ladik Katalin, Slavko Matković, Szalma László, Szombathy Bálint, Ante Vukov. A kiállítás társkurátora és a mi idegenvezetőnk is a tárlatvezetésen, a művek és a csoport tagjainak bemutatásában, a csoport egyik tagja SZOMBATHY Bálint képzőművész volt.
Az Art & Wine Lover’s Club hagyományaihoz híven borász vendéget is hívott, Sagrmeister Ernő borkészítőt Tarcalról-hegyről. A borászat azonban nem a Tokaj-hegyalján van, hanem a szerb Fruska Gora Nemzeti Park területén a szerémi Tarcal hegyen, Dévás – Ürög (Devas), Kányás – Szerénnyárád (Kanias), és Kű – Ürög (Kew) történelmi dűlőiben organikusan gazdálkodik. A Dukay-Sagmeister Borászat 4 borral örvendeztette meg a résztvevőket, melyeket Sagmeister Ernő és Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó Magazin főszerkesztője együtt mutattak be. A borsor a következő volt, melyek közül nekem a furmint és a kadarka tetszett leginkább.
Szerémi zöld 2017
Kanias Furmint 2016
A pohárba szagolva egy gömbölyű, egyensúlyosan gyümölcsös – körte, barack – aromák bűvöltek el. Megkóstolva a szájban megjelenő ízekben is a gyümölcsök dominálnak. Azonban a korábbi gyümölcsös aromákhoz csatlakoznak a citrus ízek és egy kellemesen enyhe ásványosság is. Sajnos nem volt sok idő a bor teljes kiélvezéséhez. Pedig, ahogy Ernő jellemezte – egy többrétegű nedű. Szerintem ezeket a rétegeket csak többször kóstolva és újrakóstolva hosszadalmasabban lehet felfedezni és élvezni. Talán majd legközelebb.
Értékelésem: 7+ pont
Devas Kadarka 2016
A poharamba került ital illatában lágy, kellemes fűszeresség dominál. Mellette enyhébben piros gyümölcsös aromák – csereszene, málna – is felbukkannak. Ezek szép összhangban vannak. Ízében is harmonikusan megjelennek az illatban megjelenő ízek. Számomra egy kicsit vékony volt ez a bor.
Értékelésem: 6
Kanias Pinot Noir 2016

Szerda: Munkácsy kiállítás a Pécset
Egy szintén Munkácson született műgyűjtő, Pákh Imre Munkácsy-kollekciója látható a Zsolnay Kulturális Negyedben, Pécset. A gyűjteményben 58 Munkácsy festmény és grafikák találhatók. Emellett korabeli fotográfiák kiállításra kerültek Munkácsy Mihályról. A kiállítás felvonultatja Munkácsy munkásságának teljes portfólióját a tájképektől kezdve, az előtanulmányokon keresztül az arcképekig. Számomra volt egy unikum is, az Ásító inas teljes alakos festménye.

Csütörtök: lyukas órák
Péntek: Bajai halászlé a Czakó Kertben
Nekem a szívem csücske a bajai halászlé, sok gyufa tésztával.
Szombat: Bata Éva Kamrák című önálló estje Koch borokkal Kecskeméten
Bata Évát élőben először a Hírős Gasztroszínház Keserű Aszú c. előadásán láttam Tarcalon, a Bűbájos Hétvégén. Partnerével, Barnai Péterrel fergeteges produkciót mutatott be. Még az sem zavarta meg őket, hogy időnként a helyi borászok szakították meg az előadást, boraikat bemutatva, kóstoltatva.
Következő találkozásunk szombaton, Kecskeméten a Ciróka Bábszínházban volt. Ezen az estén Bata Éva a Kamrák önálló estjét mutatta be, mely a nővé alakulás folyamatát elemezte és izgalmas, néha humoros, néha drámai példákkal illusztrálta mondanivalóját. Ebben a varázslatos utazásban József Attila, Nagy László, Esterházy Péter, Szép Ernő és még sokan mások voltak „útitársaink”. Az irodalmi csemegék mellett, az egyedileg előadott dalok is színesítették a csodálatos előadást és fénybe borították a kamrák sötétségét.
Bata Éva fantasztikus produkcióját „nemzetközivé” tette Koch Borászat Olasz Módi 2017 és Francia Módi 2016 borai, melyeket Fehér Anna a Koch Borház marketing vezetője mutatott be.
Olasz Módi 2018
Egy olaszrizling, chardonnay és cserszegi fűszeres házasítás. Friss, ropogós, illatos, gyümölcsös és virágos ital került a poharunkba.
Értékelésem: 6 pont
Francia Módi 2016
Ez egy bordeaux-i – cabernet franc, merlot, cabernet sauvignon – házasítás.
Mind illatában, mind ízében gyümölcsös aromák jellemzik. A pohárba és a szájunkba egy kerek, bársonyos aromákkal rendelkező ital került, melyet a kellemesen vastag test, a szép savszerkezet, a lágy tannin jellemez. A bor komplex és harmonikus, amit a kissé magas alkohol sem befolyásol.
Értékelésem: 7+ pont

Vasárnap: pihenőnap

Magyar bort inni élvezet, magyaroknak dicsőség!

Vágó László
borélmény szakíró