Borota Tour 2.0 a BOROTATOUR szervezésében

Az ismert Márton napi mondás szerint „Ki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik és ki újbort nem iszik, egész évben szomjazik.” Az éhezést és szomjazást elkerülendő a Koch Borászat liba vacsoráján és újbor bemutatóján vettünk részt tavaly novemberben. És bejött! Eddig nem is éheztünk és nem is szomjaztunk. Nagyszerű élmény volt az egész este, melyen Koch Csaba a 2019. év borásza mutatta be borait és a fantasztikus fogásokat anyósa, Julika készítette számunkra.

Amikor újabb lehetőség adódott ellátogatni Borotára, a Koch Borászatban, nem haboztunk és mentünk és visszakóstoltuk Borotát. Fehér Anna a borászat marketing vezetője és a kecskeméti bolt vezetője még „utazási irodát is gründolt” BorotaTour néven. Így újra egy nagyszerű élményben volt részünk, a Borota Tour-n a BOROTATOUR szervezésében.

Útban Borota felé kitérőt tettünk Hajós felé. Most nem a Hajósi Pincefalut és a pincéit látogattuk meg, hanem „csak” a Hajósi Barokk Kastélyt.
A kastély története igazán kacskaringósra sikeredet. Az első változatát 1740-ben gróf Patachich Gábor kalocsai érsek építette fel a melléképületekkel. Aztán a sorban következő kalocsai érsekek átalakították, hozzáépítettek. A huszadik századig érseki palotaként funkciónál. Az 1908-ban Haynald Lajos bíborosérsek gyermekotthont alapított a kastélyban. Ehhez a funkcióhoz átalakították át az épületet. A gyerekek 1998-ben kiköltöztek a kastélyból. 2008-ban döntés született a kastély tu­risztikai vonzerővé fejlesztésére. A következő években a teljes kastély felújításra került és 2019-ben nyílt meg a Hajósi Érseki Kastély Lá­togatóközpont.

A hajósi kitérő után folytattuk utunkat Borota felé. Ahol Koch Csaba fogadott minket és egy fantasztikus borsorral mutatta be Koch Borászat portfolióját. A borkóstoló során sok mindent megtudtuk Csabáról, a családjáról, a pincészetről és a csapatról is. Csaba elmesélte, hogy lánya Koch Pálma követi őt a pályán. Tanulmányait Franciaországban, Montpellier-ben folytatja. Már elkészítette első saját borát is, egy syrah-t. Még nem kóstoltam, de beszereztem belőle néhány palackkal. Hamarosan jelentkezem evvel az élménnyel is.
1. Chardonnay Brut Pezsgő 2017
A chardonnay szőlőt a Szenes dűlőből szüretelték. Ez a terület kb. 40 hektár chardonnay. Az előző tulajdonos Fekete Pista bácsi volt.
A pezsgő method traditional-val készült. Finom seprűn 9 hónapig volt. Nagyon kellemesen csiklandozó apró buborékok teszik jól fogyaszthatóvá az italt. Ehhez még hozzájárul a kb. 10 gr. maradék cukor. Így egy kerek, jó ívású nedűvel köszöntöttek minket a pincében.
Értékelés: 7 pont
2. Olasz Módi 2018
Ez egy rajnai rizling és olaszrizling házasítás. Friss, üde, ropogós gyümölcsös aromákkal. Nem túl vastag testtel rendelkező könnyed nyári vagy bármikor egy jó beszélgetős bor. És még fröccsnek is kiváló.
Ennek egy korábbi változatát is ittam, melyben egy kis cserszegi fűszeres is került. A trió házasítás nekem jobban bejött. Talán majd legközelebb.
Értékelés: 6+ pont
3. Frisch 2019
Ez a tétel egy dűlőválogatott irsai olivér.
Anna elmesélte, hogy gyakran tart kóstolókat. Egy alkalommal éppen azt taglalta, miért nevezte el Kocsis Pál nemesítő a szőlőfajtát irsai olivérnek. Ekkor felállt egy úriember és azt mondta, „ő Irsai Olivér és nem szereti az irsai olivér bort”. Kocsis Pál barátja fiáról, tiszteletből nevezte el a szőlőt, aki jelenleg Szegeden él és ügyvéd.
Üde, illatos, friss gyümölcsös aromák jellemzik, bodza, körte és fehér húsú barack. Egy kis virágos felhanggal.
Értékelés: 5+ pont

4. Frisch Rosé Cuvée 2019
Ez a rosé cabernet sauvignon, kékfrankos, pinot noir házasítás. Csipetnyi néróval fűszerezve. Különlegessége, hogy zéró ideig volt héjon. Ehhez képest egy kellemes, gyümölcsös aromájú, izgalmas rosét kóstolhattunk.
Értékelés: 5 pont
5. Néró Rosé 2019
Csabának kb. 0,6 hektár néró területe van. Fürtje elég sűrű, fekete, hosszúkás szemekből áll. Ez a korán érő fajta alapvetően csemegeszőlő. Tovább nemesítéséből keletkezett a turán fajta.
A néróból készült rosé a Cannes-i Rosé világversenyen 2016-ban aranyérmet nyert.
Ez a tétel nem kerül kereskedelmi forgalomban, csak a pincénél és márkaboltokban kapható és fogyasztható.
Illatában is már testes, vastag gyümölcsös ital került a poharunkba. Ízében is a szép test és gyümölcsökből táplálkozó szép sav jellemzik.
Értékelés: 6+ pont
6. Kadarka 2018
A bor 4 hónapig volt használt kishordóban.
Beleszagolva a pohárba piros és fekete bogyós gyümölcsök keverékének az illatai telítik el az orrot. Ízében a gyümölcsös aromák mellett, megjelenik a kadarkára jellemző fűszeresség. Közepesen vastag testét jelzi a pohár falán hosszan és lassú mozgás is, ami természetesen a kortyban is megjelenik. A bor nagyon jól összetartja a szép savszerkezet.
Tanultam egy új kifejezést is. „Kadarka a szocializmus kancsó kincse”
Értékelés: 7+ pont
7. Cabernet Sauvignon Barrique 2018
Illatában a fekete bogyós gyümölcsök jellemzik, egy kis enyhe fűszeres felhanggal.
Ízében komplex tételt kóstolhattunk, közepesen vastag testtel, közepes lecsengéssel és számomra kellemes, kissé erőteljesebb tanninnal. Egy nagyon elegáns, harmonikus tétel.
Értékelés: 7+ pont
8. Francia Módi 2016
Bordeaux-i házasítás. Pohárba kerülve, már esztétikai látványnak is fantasztikus mély, „átlátszatlan” rubin színével.
Még mindig, mind illatában, mind ízében kellemes fekete bogyós gyümölcsösség jellemző rá. Az aromák harmóniában csábítják és bűvölik el a kóstolót, így engem is. Francia eleganciával tapasztja szájunkat a pohárhoz és nehezen enged. A közepesnél vastagabb testre is a gyümölcsösség jellemző. Kellemes, lágy, gyümölcsös tanninnal hosszan búcsúzik.
A Francia Módi tételnek több évjáratát kóstoltam és spájzoltam. Azon kevés borok egyike, melyek minden évjárata számomra nagyszerű élményt nyújtanak.
Értékelés: 8 pont
9. Villányi Franc 2017
Illatában friss és érettebb piros és fekete bogyós gyümölcsös aromák keverednek, jól megférve egymás mellett. Ízében egy komplex, harmonikus minden összetevőjében kiemelkedő tételt kóstolhattunk. A cabernet franc eleganciáját, francia sarmját mutatja. Ez egy igazi úriember, de még fiatalosságából sem veszített semmit.
Értékelés: 8+ pont
10. Csanád Cuvée 2015
Szintén egy bordeaux-i házasítás, melyben a merlot 50%, a cabernet sauvignon 25%, a cabernet franc 25%.
Nagyon kellemes, komplex bor. Azonban nekem a Francia Módi továbbra is a kedvencem.
Értékelés: 6+ pont

A borkóstoló után pincetúrán is részt vettünk.

A „kemény munka” után kaptunk egy fantasztikus ebédet Julika konyhájából, aki a Koch család tagja Csaba anyósa. A menü kemencében sült csülök, velesült zöldség körettel, savanyúsággal. Hozzá Késői Szüretelésű Chardonnay 2016. A desszert almás rétes volt, melyhez egy igazi különlegességet Koch Ice Wine 2007 tételt kaptunk.
11. Késői Szüretelésű Chardonnay 2016
Mind illatában, mind ízében érett gyümölcsös aromák dominálnak. Testes, már-már harapható bor. A nagyon szép savszerkezet miatt még a magas alkohol és a kevés maradék cukor sem volt zavaró. Igazán nagyon illett a kemencében sült csülökhöz.
Értékelés: 6+
12. Ice Wine 2007
Ez egy koros jégbor. Ebben a típusban egy igazán kellemes, testes, még mindig érett gyümölcsös, jól iható tétel. Az almás rétessel együtt fantasztikus, harmonikus ízélményt produkáltak.
Értékelés: 5+

Összességében nagyon szép napot töltöttünk vendégségben a Koch Borászatnál. Köszönjük az élményt.

Magyar bort inni élvezet, magyaroknak dicsőség!

Vágó László
borélmény szakíró

BorYssza Krónika bor értékelési rendszere és értelmezése elérhető itt!