Hagyományokkal és újdonságokkal ünnepelt Fáncsi Viki, de még mindig a TOP-n

Az 5. Fehérvári Bormustra teljesíti menyasszonyi ruha kritériumait. Az volt régi, volt új és sokan kékben voltak. Először nézzük a régit és újat. Talán a kék is teljesül.

A kis időjáték után visszatérek a rendezvényre. A szervezés legnagyobb újdonsága, hogy a Fejér megyei és környéki borászatok saját bemutató helységet kaptak. Így együtt láthattuk a borászatokat és kóstolhattuk boraikat.
A Fehérvári Bormustrán kb. 100 tételt lehetet kóstolni. Én a 34 pohárig jutottam. Azonban most nem az én kapacitásom fogyott el, hanem az időm. A kóstoláskor elbeszélgettem a borászokkal és sok érdekességet, apró „titkokat” tudtam meg.
Most változtatok az eddig írásaim szerkezetén. Azaz korábban a borokra helyeztem a fő hangsúlyt. Azonban most, lehetőség szerint, a BorYssza Krónika fő ars-poetic-ja a vezérfonal – Emberek a bor mögött.
Persze ebben az esetben is számomra különös élményt nyújtó emberekről és borokról lesz szó. Előre kell bocsátanom, hogy akik kimaradt azok semmivel sem maradnak el a többiektől minőségben, értékben. Az adott pillanat a legjobb, legérdekesebb élményeim kerültek a cikkbe.

Szabadkai Pincészetet a két testvér Szabadkai Tamás és Szabadkai Ákos képviselte. Velük már többször találkoztam kóstolókon. Nálam a pincészet és a testvérek a zenit és rajnai rizling borokkal lopták be magukat a szívembe és a „torkomba”. Az első ZéFeszt-n igazán az utolsó pillanatban sikerült megkóstolni Zé nedűjüket. Azóta igyekszem visszakóstolni és megkóstolni az újabb tételeket is. Itt a következőket kóstoltam tőlük.
Zenit 2019 hordóminta, szűretlen
Pohárba illatolva intenzív gyümölcsös és kellemes zöld illatokkal töltötte meg az orromat. Megkóstolva mindent érzékeltem az ízben is. Vastag test buján gyümölcsös és zöldes aromákkal bűvölt el. A szép savszerkezet és a közepes alkohol harmóniában tartja a bort. A testvérek még nincs teljesen kész. Igaz nagyon-nagyon közel áll hozzá. Ha ilyen hordómintaként, milyen lesz a palackban. Feltétlenül meg kell kóstolni.Értékelés: 7 pont
Megkóstoltam még a Zenit 2018 félszáraz és Rajnai Rizling 2018 tételt. Mind a kettő nagyon szép bor, de nekem leginkább mégis a Zenit 2019 hordóminta jött be.

Molnár Borház Paulus a Móri borvidékről érkezett. Én első alkalommal kóstoltam boraikat, mert ha korábban is poharamba kerültek volna boraik, biztosan nem felejtem el. Számomra egy igazi, kellemes meglepetés élmény volt. A standjukhoz a zenit, generosa és pezsgő csábított. Sajnos csak néhány szót tudtunk váltani, mert nagyon lepték és kóstolták a résztvevők a nagyszerű italaikat. Annyit azért a borokat kóstoltató hölgy elmondott, hogy a Zenit boruk (stilusúk) az múlt évben nagy népszerűséget ért el a fogyasztók között. Emellett igazán sikeres termékük még a pezsgő is, valamint nagyon feljövőben vannak a borház frizzante-i is. Én a zenittel kezdtem.
Paulus Gold Zenit 2018
Pohárba töltve a bort nem túl intenzív, de gyümölcsös és kellemes zöld illatok árasztották el az orromat. Mintha egy virágos rét és gyümölcsös kert között fasoron sétáltam volna. Szájba kerülve a nedű, gyümölcsösségével, kerek teltségével, harmóniájával teljesen elbódította az összes ízlelőbimbót és hosszú ideig bódulatban is tartotta. A szép sav és a közepesen magas alkohol kiegyensúlyozottá tették az íz szerkezetet. Most, hogy írok róla, újra a számban érzem ezt a fantasztikus italt.
Értékelés: 8 pont
Paulus Gold Generosa 2018
Generosa egy magyar nemesítésű fehér szőlőfajta. Az ezerjó és piros tramini keresztezésével Bíró Lajos 1951 állította elő. Az utóbbi időben a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet – Kecskeméti Kutató Állomásán Dr. Hajdú Edit foglalkozik a fajtával.
Illatolva kicsit nehezen nyílik. Jól jött a rövid beszélgetés a borházról és borokról. Egy kis szellőzés után közepes intenzív illataromák jelentek meg a pohárban. Kóstoláskor kellemes csonthájas gyümölcsösség jellemzi, amihez egy kis, lágy kesernye járul. Hosszú, gyümölcsös korttyal búcsúzik.
Értékelés: 7 pont
Ezeken kívül még megkóstoltam Paulus Extra pezgőt, mely 80% királyleánykából és 20% ezerjóból készült.  A Paulus Honey édes pezsgőt, ami Asti technológiával készült a 2019. évben. Lehet hogy a 2019. évet nem a megfelelő pezsgővel búcsúztattam. Majd az idén! A buborékosok mellett, a hölgy javaslatára a poharamba került a Paulus Elixir 2018 késői szüretelésű generosa is. Jó kör volt.

Friday Winery tulajdonosai és mindenesei (szőlész, borász, palackozó, címke designer, …) Izmindi Réka és Németh Gergely Mórról érkeztek. Réka elmesélte, hogy (még?) nem a borászatból élnek. Ő kertépítész. Kérdésemre bevallotta, szakmáját nem használja a borászatban, de nagyon szeretne létrehozni a birtokon oktató, tájékoztató jellegű kertészeti-mezőgazdasági területet a gyerekek és minden érdeklődő számára. Esetleg később a szőlőben is hasznosítaná a kertépítészeti ismereteit. Azt is megbeszéltük, hogy Tarcalon is van egy kertépítés hölgy, Pataky Orsolya, a Myrtus Pince háziasszonya. Párja Gergely fő tevékenysége az informatika és nem ő az egyetlen IT-s a borászok között.
Ezerjó 2017
Ez egy első töltésű hordós tétel. Illatában illatos, gyümölcsös, illatgazdag aromák jellemzik. Ízében az ezerjó legjobb arcát és jegyeit tükrözi, szép vibráló, az átlagnál tüzesebb savak, zöldes és gyümölcsös ízek.
Értékelés: 7+
A Friday standon még a poharamba került Chardonnay 2017 ital is, amely szinten egy nagyon szép tétel.

Vabrik Pincészet mindig is nagy kedvencem volt, különösen a rajnai rizling és zöld veltelini boraik.  A Vabrik család Kajászón, az Etyek-Budai borvidéken gazdálkodik. Eddig a kóstolókon mindig az egyik Vabrik fiúval találkoztam, de most sikerült a papával Vabrik Ferenccel is megismerkednem. Mint elmondta, ez alkalommal szerencsém volt, mert a pincészet munkamegosztása szerint ő nagyon ritkán jár kóstolókra. Beszélgetésünk közben kiderült, hogy időnként tartanak rajnai rizling vertikális kóstolókat. Látatlanban jelentkeztem a következőre.
Rajnai Rizling 2015
Pohárból egy nagyon szép zöldes-sárgás szín világítja meg a környezetet. Illatában még mindig kellemesen gyümölcsös aromák költöztek az orromba, őszi- és sárgabarack, egy kis zöld illattal. Belekortyolva a barackos ízek megjelenik egy kis marcipánosság, citrus és lime jelleg is. A szép savszerkezet kiegyensúlyozottá teszi a magas alkoholú és elég testes tételt.
Értékelésem 7+ pont
Megjegyzem a 2013. év kiemelkedő volt a pincészet életében és az ebben az évben készült rajnai rizling egy fantasztikus tétel. Szerencsére nekem még van pár palack belőle.
Kóstoltam még egy nagyon szép Zöld veltelini 2015 tételt is.

A felsorolást félbehagyva és lezárva, végül eljutottam Rácz Erikához, azaz a Sanzon Tokajhoz.
Sajnos a kedvenc borom, a hárslevelű, nem volt a kóstolhatók között. Erika elmondta, hogy éppen elfogyott és az új tétel még nincs lepalackozva. Így „beértem” Sanzon Tokaj első Édes Szamorodni 2017 nedűjével. A Fehérvári Bormustrát nem is zárhattam volna jobban. Mind illatában, mind ízében egy nagyon gyümölcsös nedűt alkotott Erika. Illat aromáit a fehér gyümölcsök, a barack, a körte és egy kis birs jellemzik. Ízében a frissesség, a ficánkoló savak és a harmónia bájolt el. Erika megint nagyot alkotott. Nem tudom mitől, de egy kicsit más, egy kicsit különlegesebb az eddig kóstolt édes szamorodniknál. És ez még csak egy két éves tétel. Mi lesz belőle néhány év múlva. Az biztos, hogy nagy potenciál van benne.
Értékelés: 7+ pont

A többi borászatról sem feledkezem meg. Igyekszem róluk is információkat közölni.

Kedves Viki idén is hatalmas köszönet az év egyik első boros eseményének megrendezéséért. Remélem folytatod a hagyományt, mert mivel kezdődhetne egy boros új esztendő, mint a Fehérvári Bormustrával.

Magyar bort inni élvezet, magyaroknak dicsőség!

Vágó László
borélmény szakíró

BorYssza Krónika bor értékelési rendszere és értelmezése elérhető itt!